2013. április 13., szombat

Aszpartam


Egy gyógyszercég kutatója fedezte fel véletlenül az aszpartamot, egy fekély elleni szerrel való kísérletezés közben. 
 A korai vizsgálatok kimutatták, hogy az aszpartámmal etetett majmok közül egy meghalt, ötnek epilepsziás rohamai lettek. 9 majom vett részt a kísérletben - ma már milliók!

A cég pedig a G.D. Searle, aki gyógyszergyártó létére képes volt 28 millió dolláros veszteséget elkönyvelni, és többszáz, a gyógyszereik miatti káros mellékhatások ügyében indított pert elveszteni. Ugye, milyen megbízhatónak tűnnek? A Searle egyik leányvállalatát végül a Monsanto vásárolta meg, és NutraSweet néven dobta piacra az édesítőszert. 
Izgalmuk érthető volt, hiszen ez a szer többszázszor édesebb a cukornál, fillérekbe kerül előállítani, és a diéta-nemzet minden ilyenre vevő. A probléma ott kezdődött, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal, az FDA nem óhajtotta engedélyezni a felhasználását, lévén az anyag bizonyítottan rákkeltő, és az idegeket is károsítja. 
Később valahogy eltűntek a vizsgálati dokumentumok, a kísérletekhez használt egerek nem voltak hozzáférhetőek boncolásra, és a kormányhoz eljuttatott dokumentumokban már csak néhány homályos következtetés szerepelt.
Ennyi elég is volt a frissen megválasztott Reagan elnöknek, aki beiktatása másnapján(!) leváltotta az FDA addig tiltakozó elnökét, és Arthur Hayest ültette a helyébe, aki azonnal felülvizsgálta a "túl szigorú" megkötéseket, és engedélyezte az aszpartam használatát a száraz élelmiszerekben. 
Nem sokkal később elindult az a rémálom, ami a mai napig nem hajlandó alábbhagyni. 
1992-re a Nutra-Sweetnek már engedélye volt az aszpartam üdítőitalokban és gyerekvitaminokban való felhasználására, szerződést kötöttek a Coca-Cola és a Pepsi céggel, mint a cégek kizárólagos aszpartam-ellátója, és az FDA ekkor fogadta el a NutraSweet kérvényét az aszpartam nagy mennyiségű, szabad forgalomba hozataláról. 
Ekkoriban kezdődött, hogy emberek megmagyarázhatatlan betegségekkel, tünetekkel fordultak orvoshoz, és a tudomány széttárta a karját: nem tudtak rájönni, mi okozza a bajt. Az aszpartam mellékhatásai lehetnek fokozatosak, vagy azonnali reakciók is. 



Az aszpartam a szacharóznál mintegy 180-200-szor édesebb. Mivel a kívánt édesség eléréséhez csak nagyon kevés aszpartamra van szükség, a keletkezett kilojoule-mennyiség elhanyagolható.

Az aszpartam alkalmazását elõször 1981-ben Kanadában engedélyezték. Azóta több mint 90 országban, köztük Magyarországon is használja már az élelmiszeripar. 

Több, mint 90 mellékhatást tulajdonítanak az aszpartam fogyasztásának. 



A szklerózis multiplex és a bőrtuberkulózis járványszerűen szaporodik. A magyarázat: amennyiben az aszpartám hőmérséklete meghaladja a 25 Celsius fokot, az aszpartám methanol tartalma szétbomlik formaldehidre és aztán hangyasavra, amely a szervezet elsavasodásához vezet (metabolikus acidózis). A formaldehid a mérgek ugyanazon csoportjába tartozik, mint a cián és az arzén. Ezek halálos mérgek, melyek idegrendszeri problémákat okoznak és lassan ölnek. 
Agydaganatok eltávolítása után nagy mennyiségű aszpartám lerakódást találtak.

Mindenki döntsön, egészségesebb akar-e lenni apróbb-nagyobb zsírpárnácskákkal vagy beteg, de sajna szintén zsírpárnákkal, mivel az aszpartám nem, hogy nem járul hozzá a fogyáshoz, de még szénhidrát éhséget és elhízást is okozhat. 

Az aszpartám a cukor utáni vágyat is fokozza.



 Néhány tipikus termék, amit ezzel édesítenek: 

  • szénsavas és rostos üdítőital (Sió, Coca-cola light és zero)
  • joghurt (Jogobella light)
  • fagylalt
  • reggeli készítmények
  • pezsgőtabletta
  • sportital
  • gyerekvitamin
  • lekvár
  • szinte minden rágógumi (Orbit, Airwaves)
  • diabetikus termékek
  • és maguk az édesítőszerek (kevés kivétellel): folyékony, tabletta, kristályos és por variációkban.


Az aszpartam néhány mellékhatása:

  • látászavarok
  • szemfájdalom
  • fülcsengés
  • hallásgyengülés
  • epilepsziás görcsök
  • migrénes fejfájás
  • egyensúlyzavarok
  • memóriavesztés
  • állandó álmosság
  • végtagzsibbadás
  • részleges bénulás
  • remegés, depresszió
  • ingerlékenység
  • agresszió
  • álmatlanság
  • fóbiák
  • szapora szívverés
  • légzési nehézségek
  • hányinger
  • hasmenés
  • véres széklet
  • hasfájás
  • nyelési fájdalom
  • bőrviszketés
  • kiütések
  • asztma
  • herpesz
  • tályog
  • menstruációs zavarok
  • a haj elvékonyodása
  • hajhullás
  • hirtelen súlyvesztés
  • fokozatos súlygyarapodás
  • fájdalmas vizelés, túlzott szomjúság
  • bedagadt lábak
  • visszafordíthatatlan agykárosodás
  • születési rendellenességek
  • gyomorfekély
  • izületi fájdalmak



Aszpartám veszély !!! 

Az aszpartam-ellenesek elnöke szerint: “Az aszpartam az egyetlen olyan génmanipulált termék, amelyről tényleges bizonyítékaink, világos nyilvántartásaink és esettörténetek vannak, melyek azt bizonyítják, hogy tömegbetegségeket és halált okozhat.

Az aszpartám tönkreteszi az agyat, a látóideget, a központi idegrendszert, és igen károsan hat minden szervre. Szívritmuszavart is okoz. Mivel sok orvos nem ismeri fel, hogy az aszpartám méreg és nem élelmiszer-kiegészítő szer, pácienseiknek olyan gyógyszereket adnak, melyek ezzel a szerrel kémiai reakcióba lépnek. Ezért léphet fel, pl. halál a szív leállása miatt. Ilyen cserehatások következtében megváltozik az agy kémiája és a topamintszint, aminek idegrendszeri megbetegedések - például Parkinson-kór - lehetnek a következményei.