2013. január 20., vasárnap

1997. évi 150. törvény a fogyasztóvédelemről


A fogyasztóvédelmi törvény hatálya, alapfogalmak, meghatározások



A már hivatkozott magyar törvényi szabályozás hatálya a vállalkozások azon tevékenységére terjed ki, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti. Szükséges, hogy a törvény – az egyértelmű eligazodás és alkalmazás érdekében – meghatározza azokat az alapfogalmakat, amelyek a gyakorlati végrehajtást segítik. Ezek közül a legfontosabbakat emeljük ki és definiáljuk:

Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

Vállalkozás: aki a tevékenységet önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében végzi.

Forgalmazó: az a vállalkozás, amely a terméket közvetlenül a fogyasztó részére forgalmazza. A forgalmazás valamely termék vállalkozás által – értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára, ellenérték fejében vagy ingyenesen – történő rendelkezésre bocsátása. A visszahívás olyan intézkedés, amelynek célja a fogyasztó számára forgalmazott nem biztonságos termék visszaszolgáltatása.

Gyártó: a terméknek az Európai Gazdasági Közösségben letelepedett üzletszerű előállítója, termelője, helyreállítója vagy felújítója, illetve a gyártónak az Európai Gazdasági Közösségben letelepedett meghatalmazott képviselője, ha maga a gyártó nem az Európai Gazdasági Közösségben letelepedett.

Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet: az egyesülési jogról szóló törvény alapján létrehozott társadalmi szervezet, ha az alapszabályában meghatározott célja a fogyasztók érdekeinek védelme, e célnak megfelelően legalább két éve működik és természetes személy tagjainak száma legalább ötven fő, továbbá az ilyen társadalmi szervezetek szövetsége.

Termék: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, ide nem értve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erő.

Szolgáltatás: termék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelő, illetve a megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását, vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában.

Közüzemi szolgáltatás: termékértékesítési vagy szolgáltatásnyújtási kötelezettség alá tartozó vállalkozásnak e kötelezettség alapján nyújtott közszolgáltatása (pl. villamosenergia-, gáz-, hő-, víz-, szennyvíz- és hulladékkezelési, köztisztasági és a közcélú távbeszélő-szolgáltatás).

Pénzügyi szolgáltatás: ide tartozik a hitelezés, a befektetésekkel kapcsolatos szolgáltatások, a lakástakarék.

Pénztári szolgáltatás: ide tartoznak többek között a különféle nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak.



A fogyasztók alapvető jogai

A korábbiakban már hivatkozott 1985-ös Fogyasztóvédelmi Irányelveiben az ENSZ rögzítette, hogy minden állampolgár fogyasztóként – jövedelemre és társadalmi rangra való tekintet nélkül – alapvető jogokkal rendelkezik. Melyek is ezek a fogyasztókat megillető alapvető jogok? Íme:

a. Az alapvető szükségletek kielégítéséhez való jog.

b. A veszélyes termékek és eljárások ellen való tiltakozás joga (biztonsághoz való jog).

c. A megfontolt választáshoz szükséges tények ismeretének joga (tájékoztatáshoz való jog).

d. A különféle termékek és szolgáltatások közötti választás joga (választáshoz való jog).

e. A kormány irányelveinek meghatározásába és a végrehajtásba való beleszólás joga (képviselethez való jog).

f. A jogos panaszok tisztességes rendezéséhez való jog (jogorvoslathoz való jog).

g. A tájékozott és tudatos fogyasztóvá váláshoz szükséges ismeretek és tudás elsajátításához való jog (oktatáshoz való jog).

h. Jog az egészséges és elviselhető környezetben való élethez (tiszta környezethez való jog).


A magyar fogyasztóvédelem – legyen az állami vagy civil – alapvető feladata a fentebb vázolt alapvető fogyasztói alapjogok fokozott, körültekintő védelme, érvényesülésük figyelemmel kísérése, sérülésük esetén a szükséges intézkedések megtétele.

A hazai szabályozás megfelelő garanciális hátteret ad a fogyasztói jogok érvényesüléséhez. Az más kérdés, hogy a vásárlók nagy (és a vállalkozók jelentős) hányada nem ismeri eléggé a fogyasztók jogait, emiatt azután gyakorta alakul ki vita a vevő és a vállalkozó között áruvásárlásnál, illetve szolgáltatás igénybevételekor.

A forgalmazással, illetve a szolgáltatással összefüggő különös követelmények
A fogyasztók tájékoztatása az alapjogok egyike. A tájékoztatás célja:

 az áru vagy a szolgáltatás kiválasztásának a megkönnyítése,

 az áru használatához szükséges ismeretek megadása,

 az áru és szolgáltatás alapvető tulajdonságainak megismertetése,

 az áru és szolgáltatás minőségéről, áráról szóló információ átadása,

 a fogyasztói jogok érvényesítéséhez szükséges alapvető ismeretek közlése.

A tájékoztatások konkrét formái többfélék lehetnek. Ilyenek: a címkézés, a használati és kezelési útmutató, árfeltüntetés, csomagolás. Ezekről röviden az alábbiakban lesz szó:

Címkézés:

 az áru címkéjének tartalmaznia kell az áru azonosításra alkalmas megnevezését,

 gyártójának vagy forgalmazójának nevét és címét,

 származási helyének megjelölését,

 az áru méreteit, mennyiségét,

 mennyiségi összetételét, a felhasznált anyagok arányát,

 rendeltetésszerű használhatóságának vagy minőségmegőrzésének várható időtartamát,

 alapvető műszaki jellemzőit,

 energiafelhasználásának ismérveit,

 környezetvédelmi előírásokra való utalást,

 megfelelőségi jelölést.

A címke tartalma megjeleníthető szöveggel, számmal, képpel, ábrával, jellel, jelöléssel. Az általános címkézési feliratokon túlmenően az egyes árufajták címkéjének tartalmára és megjelenítési formájára jogszabály további részletes előírásokat is meghatározhat.

Használati és kezelési útmutató:

Azon termékek körét, amelyekhez a fenti útmutatót kell csatolni, külön jogszabály határozza meg. Előírás az, hogy magyar nyelven kell tájékoztatni a fogyasztót. A tájékoztatásnak a termék rendeltetésszerű használatáról, felhasználásáról, eltarthatóságáról közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie. Az útmutató szakszerű összeállításáról a gyártó köteles gondoskodni. Ha ezt elmulasztja, a kötelezettség a forgalmazóra száll át.

Árfeltüntetés:

A fogyasztót írásban tájékoztatni kell a termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatási díjról. Mindezt egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell megtenni. Az ár forintban tüntetendő fel, a fogyasztó által tényleges fizetendő összeggel, amely tartalmazza az általános forgalmi adót és az egyéb kötelező terheket. Az árfeltüntetés igen fontos momentuma a vállalkozási tevékenységnek, mivel több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására. Az árfeltüntetésre vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó, illetve a szolgáltatást értékesítő vállalkozás köteles.

Csomagolás:

Az érvényben lévő szabályozás szerint a terméket úgy kell csomagolni, hogy a csomagolás óvja meg a termék minőségét, könnyítse meg a szállítását, ne befolyásolja hátrányosan a termék minőségét vagy mennyiségét. Egyes áruféleségek csomagolására a jogszabály egyéb előállításokat is adhat. A csomagolásra vonatkozó rendelkezések megtartása elsősorban a gyártó kötelessége, de ha nem teljesíti, a forgalmazó köteles azt pótolni.



A gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló rendelkezések

A fogyasztóvédelemről szóló törvény 2008. évi módosításakor a jogalkotó a gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló különös rendelkezéseket a fogyasztók tájékoztatásához fűződő jogai keretében tárgyalja. Ennek értelmében törvényi szinten rögzíti, hogy

tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére alkoholtartalmú italt értékesíteni, kiszolgálni,

 részére szexuális terméket értékesíteni, kiszolgálni,

 részére dohányterméket értékesíteni, kiszolgálni.


A vállalkozás, illetve ennek képviselője kétség esetén kérheti a fogyasztót életkorának hitelt érdemlő (általában személyi igazolvánnyal történő) igazolására. Ha ezt a fogyasztó nem teszi, a termék értékesítését, kiszolgálását meg kell tagadni.



A fogyasztók oktatása

Bár a jelenleg hatályos fogyasztóvédelmi törvény foglalkozik a fogyasztók oktatásával, ennek gyakorlatba történő átültetése azonban nagyon vontatottan halad. A törvény előírja, hogy a fogyasztóval iskolai és iskolán kívüli oktatás keretében meg kell ismertetni az igényei érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat, és ez elsősorban állami feladat.

Az állam a fogyasztóvédelem iskolai oktatásával kapcsolatos feladatait az oktatási intézményeken keresztül, a fogyasztóvédelmi hatósággal és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel együttműködve látja el. Ez inkább kinyilatkoztatás, mintsem valódi gyakorlat. Általában hiányzik az iskolák fogadókészsége, a pedagógusok érdeklődése, egyáltalán; fogyasztóvédelmi alapinformáltsága. A kezdeményezés az oktatás kiterjesztésére általában a fogyasztóvédelmi civil szervezetek részéről tapasztalható. Eredményt így is csak esetlegesen, időlegesen lehet elérni.


A fogyasztói jogok érvényesítése


Normális körülmények között a fogyasztói jogok a szerződések keretében automatikusan érvényesülnek. Abban az esetben viszont, ha vita támad a felek között, be kell avatkozni a folyamatba. E témakörben a panaszkezelésről, az ügyfélszolgálati tevékenységről, a békéltető testületi eljárásról, valamint a keresetindítás lehetőségéről kell megemlékezni.

a. Panaszkezelés

A vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről. Üzlettel rendelkező vállalkozásnál a tájékoztatást jól láthatóan és olvashatóan kell megadni.

A fogyasztó – adott esetben – akár szóban, akár írásban (esetleg elektronikusan is) közölheti a vállalkozóval panaszát. A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és ha lehet, orvosolni kell. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a panaszról azonnal jegyzőkönyvet kell felvenni.

Írásbeli panaszt – ide értve a szóbeli panasz jegyzőkönyvbe foglalását is – harminc napon belül meg kell vizsgálni és annak eredményéről a fogyasztót írásban tájékoztatni. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. Az illetékes ellenőrző hatóságok három évig visszamenőleg jogosultak kérni az írásbeli panaszra adott vállalkozói reagálás másolati példányát.

A fogyasztó panaszának elutasításakor a vállalkozás köteles írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával melyik hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti a fogyasztó. Ehhez a levelezési cím megadása is szükséges.

b. Ügyfélszolgálat

Külön jogszabályokban meghatározott vállalkozások – közüzemi, pénzügyi, biztosítási, nyugdíjintézeti – a fogyasztók tájékoztatására kötelesek ügyfélszolgálatot működtetni. Az ügyfélszolgálat működési rendjét úgy kell kialakítani, hogy az ügyfelek számára a legjobb hozzáférést biztosítson (tehát ne járjon aránytalan nehézségekkel a fogyasztókra nézve).

Ha az ügyfélszolgálat csak telefonon érhető el, valamennyi telefonon tett panaszt (az ezzel kapcsolatos kommunikációt) hangfelvétellel rögzíteni kell. Erről a tényről a fogyasztót előzetesen tájékoztatni szükséges. A hangfelvételt – amennyiben a fogyasztó igényli – rendelkezésre kell bocsátani.

Az ügyfélszolgálat a fogyasztói panaszok intézése és a fogyasztók tájékoztatása során köteles együttműködni a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel, például az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel és annak megyei szervezeteivel.

c. Békéltető testület

Hazánkban a békéltető testületet mint jogintézményt az 1997. évi, a fogyasztóvédelemről szóló CLV. számú törvény keltette életre. Működését – megfelelő előkészítés után – 1999. január 1-jén kezdte meg. Az időközben szerzett tapasztalatokat összegyűjtve és felhasználva 2008. szeptember 1-től – helyenként jelentős változásokkal – újra szabályozásra került.

A békéltető testületek hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (fogyasztói jogvita) bíróságon kívüli rendezése.

Az eljárás fő célja arra irányul, hogy a felek között egyezség jöjjön létre. Ha erre nincs mód, akkor olyan döntés meghozatalára kell sort keríteni, amely a fogyasztói jogok gyors, egyszerű és hatékony, költségkímélő érvényesítését biztosítja (kötelezést elrendelő határozat, ajánlás).

A békéltető testület megyénként (és a fővárosban) szerveződő független, a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő testület. Működési költségeit az állam biztosítja, de a helyi önkormányzatok is részt vállalhatnak a működtetés feladataiból.

A békéltető testület illetékességét a fogyasztó lakhelye vagy tartózkodási helye határozza meg. Ha a fogyasztónak nincs belföldi lakhelye vagy tartózkodási helye, az illetékességet a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás székhelye állapítja meg. A békéltető eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – a fő szabályként illetékes testület helyett a szerződés (áruvásárlás, szolgáltatás igénybevételének) helye vagy a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület is illetékes, ha a teljesítés helye belföldön található.

A békéltető testület elnökből, szükség esetén elnökhelyettesből, valamint tagokból áll. A testületi tagok száma 10 és 30 fő között lehet, kivételesen maximum 40 fő. A tagokat egyenlő arányban egyrészt a kamarák (kereskedelmi és iparkamara, agrárkamara), másrészt a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek jelölik. A megbízatás négy évre szól és ismételten megújítható. A tagok díjazása külön jogszabály szerint történik.

Kik lehetnek békéltető testületi tagok? Azok, akiknek legalább két éves igazolt szakmai gyakorlatuk van és rendelkeznek felsőfokú iskolai végzettséggel. Továbbá akik nem cselekvőképtelenek, illetve akik tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznek, vagyis büntetlen előéletűek. A testületi tagok maguk közül választanak elnököt, aki, ha erre szükség van, elnökhelyettest jelölhet ki a tagok közül.

A tagokról a testület elnöke listát vezet, mely tartalmazza a tagok nevén túlmenően a képviselt szakterületet, valamint a delegáló szervezet megnevezését. Ezek az adatok közérdekből nyilvánosak, a lista 1-1 példánya az illetékes kamaránál és a fogyasztóvédelemért felelős miniszternél is 
rendelkezésre áll.

Állatvédelmi törvény

A törvény hatálya
1. § (1) A törvény hatálya kiterjed:
a) az állat - ideértve a vadon élő állatot is - (a továbbiakban: állat) tartásának, forgalmazásának, az állati eredetű termék előállításának, tárolásának, felhasználásának, forgalmazásának, az élelmiszer előállításának, tárolásának, az állati eredetű élelmiszer forgalmazásának, a takarmány előállításának, tárolásának, forgalmazásának és felhasználásának, a fertőzésközvetítő anyagoknak és eszközöknek járványügyi és higiéniai szempontból történő ellenőrzésére,
b) az állat egészségi állapotának megőrzésére, vizsgálatára, gyógyítására,
c) az állatgyógyászati készítmény előállítására, forgalomba hozatalára, forgalmazására, tárolására, felhasználására,
d) a nyilvános állat-egészségügyi laboratóriumi tevékenységre,
e) az állatbetegségek kórokozóival (a továbbiakban: kórokozó) folytatott egyes tevékenységekre, valamint
f) az a)-e) pontban foglalt tevékenységek engedélyezésére és ellenőrzésére.
(2) A Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Nemzetbiztonsági Hivatal szervei, valamint intézményeik tulajdonában levő, az alaptevékenységük ellátásához szolgálati célból tartott állatokra, e törvény járványügyi és higiéniai rendelkezéseitől a földművelésügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) rendeletben eltérést állapíthat meg.
(3) Az állattenyésztésre, valamint az élelmiszer és takarmány előállítására, tárolására, felhasználására, forgalmazására, valamint az állat-egészségügyi szolgáltató tevékenység gyakorlásának feltételeire vonatkozó külön jogszabályok rendelkezéseit az e törvényben foglalt előírások figyelembevételével kell alkalmazni.

Az állattartás állat-egészségügyi követelményei
3. § (1) Az állat tartásánál meg kell tartani az állat-egészségügyi, a közegészségügyi, a környezetvédelmi, valamint az állatvédelmi előírásokat; ezeket érvényesíteni kell az állat szállítása, forgalmazása, az állati eredetű élelmiszer és állati eredetű termék előállítása, feldolgozása, tárolása és forgalmazása során is.
(2) Az állat etetésére és itatására csak olyan takarmányt és itatóvizet szabad felhasználni, amely az állat, illetőleg közvetve az ember egészségét nem veszélyezteti.
(3) Az állat szaporodási és termelési eredményeinek növelésére vagy más célból tilos - a jogszabályban meghatározott - hormontartalmú, -hatású vagy más olyan anyagot felhasználni, amely az ember vagy az állat egészségére káros.
(4) Tilos az állat sport- vagy egyéb teljesítményének - jogszabályban meghatározott - ajzószeres vagy ezzel egyenértékű beavatkozással való fokozása.
4. § (1) Állatklinika, állatkórház, állatorvosi rendelő, állatorvosi laboratórium létesítéséhez és működtetéséhez az állat-egészségügyi hatóság engedélye szükséges.
(2) Állatmenhely, állatkereskedés, állatkozmetika, állatpanzió, állatkert, vadaspark, állattemető (hullaégető) az állat-egészségügyi hatóság szakhatósági hozzájárulásával létesíthető, illetve működtethető.
(3) Az állattartó hely létesítéséhez szükséges engedély az állat-egészségügyi hatóság szakhatósági hozzájárulásával adható ki.


Az állat-egészségügyi hatósági intézkedések
24. § (1) Az állat-egészségügyi hatósági eljárás során az államigazgatási eljárás általános szabályait az e törvényben foglalt eltérésekkel, illetőleg kiegészítésekkel kell alkalmazni.
(2) Az állat-egészségügyi hatóság illetékességi területén járványügyi intézkedésként
a) megtilthatja, korlátozhatja, feltételhez kötheti valamely területre, helyiségbe való belépést;
b) elrendelheti - utólagos térítési kötelezettség terhe mellett, külön jogszabályban meghatározottak szerint - jármű, épület, berendezés, eszköz és anyag igénybevételét;
c) külön jogszabályban meghatározottak szerint elrendelheti eszköz, tárgy, anyag elkobzását, ártalmatlanítását;
d) az eljárást közhírré tétel útján is megindíthatja;
e) a székhelyén kívül lakó magánszemélyt székhelyére idézheti;
f) a határozatot közszemlére tétel útján is közölheti.

(3) Az állat-egészségügyi hatóság, a hatósági vizsgálatok végzéséhez szükséges mértékben állatból és termékből térítésmentes mintát vehet, és elrendelheti az eljárás tárgyát képező élelmiszer, takarmány, állatgyógyászati készítmény újrafeldolgozását vagy ártalmatlanná tételét, az állat további vizsgálatát, illetőleg járványügyi intézkedésként a kötelező gyógykezelését, védőoltását vagy leölését.
(4) Amennyiben az állat-egészségügyi hatóság járványügyi intézkedést rendel el, valamint az árunak az országba való behozatalát, átszállítását vagy kivitelét megtiltja, a határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható.
(5) Az eljáró állat-egészségügyi hatóság az ügyfél kezdeményezésére indult eljárást azt követően folytatja le, hogy az ügyfél igazolja igazgatási szolgáltatási díj fizetési kötelezettségének teljesítését.
(6) Az állatgyógyászati készítmény üzemi méretű előállításának engedélyezéséről, törzskönyvezéséről, forgalomba hozataláról, illetőleg forgalmazásáról szóló határozat harminc napon túl is meghozható



Állat-egészségügyi bírság
43. § (1) Ha az állattartó az 5. § (1) bekezdésében foglalt előírásokat - a g) pontban foglaltak kivételével - neki felróható módon megszegi, állat-egészségügyi bírságot köteles fizetni. Állat-egészségügyi bírság kiszabásának nincs helye, ha a cselekménynek az állat-egészségügyi hatóság tudomására jutásától egy év, illetve a cselekmény elkövetésétől három év eltelt.
(2) Az állat-egészségügyi bírságot az állomás vezetője határozatban állapítja meg.
(3) A bírság legkisebb összege húszezer forint, legmagasabb összege egymillió forint. A bírság összegét az azt kiszabó állomás számlájára kell befizetni, a befolyt összeg felhasználásáról az állomás állat-egészségügyi feladatainak ellátására figyelemmel a minisztérium dönt.

2013. január 9., szerda

Félkész termékek előállítása


Félkész termékek előállítása

A félkész termékek csoportosítása:

  • cukorkészítmények,
  • töltelékek,
  • bevonóanyagok.
Cukorkészítmények
A cukorkészítmények cukorból hőkezeléssel előállított félkész termékek.
A cukorkészítmények csoportosítása:


Főtt cukorkészítmények
- hígító cukoroldat
- fondán
- karamell
Olvasztott cukorkészítmények
- doboscukor
- grillázs
- cukorfesték
1./ Főtt cukorkészítmények
Cukor és víz főzetéből, különböző mértékű besűrítés útján készülnek.
A cukor vízben jól oldódik. Adott hőmérsékleten csak meghatározott mennyiségű cukor oldódik, majd az oldat telítetté válik. Ha a telített cukoroldat hőmérsékletét emeljük, ismét telítetlenné válik, és további cukormennyiséget tud oldani.
Minél magasabb az oldat hőmérséklete, annál több cukor oldására képes.
A besűrítés mértékétől függően különböző cukorkészítményeket állíthatunk elő. A kívánt sűrűség elérését hőmérővel (C) vagy kézi próbával ellenőrizzük.

Kézi próbák:
  • g
      yenge szál: 103-105 C-on a szirupba mártott fakanálról vett minta a hüvelyk- és mutatóujj között, az ujjak összezárása és széthúzása közben 1-2 cm-re húzható szét szakadás nélkül. 





  • gyenge golyó: a mintából hideg vízbe mártva gyenge (puha) golyó alakítható (115-116 C-on).

  • hurokpróba (hólyagpróba): a dróthurkot a szirupba mártva rajta cukorhártya képződik. Ha ráfújás hatására hólyag keletkezik, mely azonnal el is pattan, kb. 112-115 C-os a szirup (fondánhoz alkalmas) gyenge hólyag.
  • töréspróba: pattanva, szilánkszerűen törik a hideg vízbe vitt minta (erős törés).
1.1./ Hígító cukoroldat: (leiter cukor)
  • a legtöbb vizet tartalmazó cukoroldat. 1 kg cukorhoz 3,5-4 dl víz szükséges.
  • forrási hőmérséklete: 103 C, kézipróbája gyenge szál.
  • felhasználása: fondán hígítására, magtöltelékek forrázására, puncstöltet készítésére, marcipánnal történő burkolás esetén a felület nedvesítésére.
1.2./ Fondán:
Vázlat:
  • fogalma,
  • szerkezetének jellemzése
  • készítése: főzés, invertálás, táblázás, pihentetés
  • tárolása
  • felhasználása

a./ Fogalma:
Kristályos szerkezetű, szilárd halmazállapotú, 10-15 % víztartalmú cukorkészítmény.
b./ Szerkezete:
A fondán szerkezete úgy jön létre, hogy a szacharóz és a keményítőszörp vizes túltelített oldatából intenzív mozgatás, hűtés hatására a szacharóz bizonyos része kikristályosodik. A szacharóz-kristályok mérete a fondán minőségét nagy mértékben befolyásolja. Az optimális méret kb. 15 μm. Ha a kristályok többségének mérete már eléri a 30-40 μm-t, a szerkezet durva.

c./ Készítése:
Főzés:
  • 1 kg cukorhoz 3,5 dl vizet adagolunk.
  • besűrítése 115 C-on történik, kézipróbája a golyópróba (a mintából hideg vízbe mártva gyenge golyó alakítható 115-116 C-on).

Invertálás:
  • az elkészített cukoroldat lehűlve túltelítetté válik, és kikristályosodásra hajlamos. A kikristályosodott cukoroldatban az apró cukorkristályok megnőnek, amely evés közben ropog.
  • a kikristályosodás megakadályozása céljából adagolunk a fondánhoz főzés közben 15-20 % keményítőszörpöt. A keményítőszörp esetenként helyettesíthető invertszörppel. Az invertszörppel készült fondán nedvszívóbb (nedves helyen a fondán elfolyósodhat), tömöttebb, a szacharóz-kristályok kisebbek, állománya selymes.
  • a leggyakoribb készítési mód azonban az, hogy a főzeten belül hozunk létre invertcukrot, invertálunk. Ez sav hozzáadásával történik (ecetsav, citromsav, borkősav).
Táblázás:
  • a megfelelően besűrített cukoroldatból táblázással nyerünk kész fondánt.
  • a táblázás során gyors mozgatással és hűtéssel sok kristálygócot képezünk, a kristálygócokra rakódó újabb kristályszemcsék végül az egész cukormennyiséget szilárd halmazállapotúvá alakítják.
  • a táblázást végezhetjük kézzel és géppel (fondángép).
Pihentetés:
  • a friss fondánt táblázás után pihentetni kell. A pihentetés során a cukorkristályok közötti részeket kitölti a telített cukoroldat.
d./ Tárolása:
  • rozsdamentes fém- vagy műanyag edényben történik, a kiszáradás ellen vizes ruhával takarjuk le. Ha a fondán kiszárad, megkeményedik, megindul az átkristályosodás.

e./ Felhasználása:
  • bevonásra, alapvajkrém készítéséhez, díszítéshez (formázás, fecskendezés).
  • a fondán hígítására hígító cukoroldatot, tojásfehérjét vagy vizet használhatunk.
1.3./ Karamell
  • üvegszerű (amorf), igen kevés vizet tartalmazó cukorkészítmény (2-3 %).
  • a cukorfőzetet az ismert módon elkészítjük, invertáljuk.
  • besűrítése 143 C-on történik, kézipróbája törési próba, amelynél pattanva, szilánkszerűen törik a hideg vízbe vitt minta.

Megkülönböztetünk:

  • mártókaramellt, öntött-, húzott-, fúvott-, szálasított karamellt.


C
kézipróba
Hígító cukoroldat
103
gyenge szál
Fondán
115
Golyópróba
Karamell
143
törési próba
2./ Olvasztott cukorkészítmények
Olvasztásnak azt a műveletet nevezzük, amikor hőközléssel a szilárd halmazállapotú cukrot folyékonnyá alakítjuk. A cukor 145-150 C-on olvad, 160 C-nál már megindul a cukor bomlása. Az olvasztott cukorkészítmények sem vizet, sem kristályosodást gátló anyagot nem tartalmaznak.
2.1./ Doboscukor
A doboscukrot tiszta, fehér színű cukorból kell olvasztani, hogy szép aranysárga, áttetsző készítményt kapjunk.
A cukor lehet: porcukor, finomított kristálycukor, esetleg mokkacukor.
A doboscukrot felhasználják: dobostető készítésére, dermedt, zúzott állapotban krémek ízesítésére. (lsd. tankönyv!!!)
2.2./ Grillázs
A grillázs összetétele: 50 % doboscukor, 50 % magőrlemény.
A finomabb grillázs készítésénél 60 %-ig növelhető a magőrlemény aránya.
Készülhet mandulából, dióból, mogyoróból, földimogyoróból, olcsóbb készítményeknél napraforgómagból.
Készítése során a cukrot megolvasztjuk, hozzáadjuk a magőrleményt, jól összekeverjük, majd zsírozott márványasztalra vagy sütőlemezre öntjük. Ezután nyújtófával, grillázspréssel esetleg kézzel a kívánt alakúra formázzuk. A megmunkálás addig végezhető, amíg meg nem dermedt (gőzmentes sütőben lágyítható).
Felhasználhatjuk tészták készítéséhez, tortaszelet tetőlapnak, díszítőelemek készítéséhez.
2.3./ Cukorfesték (kulőr, koller)
A doboscukor továbbhevítésével készül. A hevítés addig tart, amíg színe sötétbarna nem lesz, és fehér füst távozik a cukorból. Ezután forró vízzel óvatosan felöntjük, ismét felforraljuk, és megfelelően besűrítjük. Ha kihűlt, tárolóedényekbe töltjük.

2012. november 26., hétfő

Vírusok


Vírusok
(az élő és az élettelen határán állnak)
megjelenési forma: vegetatív (élő alak) vagy vision (fertőző)
felépítésük: külső hártya réteg, plazma, DNS / RNS örökítő anyag vagy egyik sem
méret: 1-20 nanométer
életmódjuk: obligált parazita (gazdasejt nélkül nem marad életben)
vírus szaporodása:
  • a vírus megtelepszik a gazdasejten →
  • behatol a sejtbe →
  • átprogramozza a sejtet →
  • megindul a vírusanyag termelése →
  • a sejten belül új vírusok jelennek meg →
  • a vírus feléli a sejtet →
  • a sejt elpusztul →
  • a vírus kiszabadul



Gazdaszervezet szerinti csoportosítás:
  • prokarióták (baktériumok): gazdaszervezet a baktérium
  • növényi: csak növényekre ártalmas (mozaik dohányvírus)
  • állati: egy részük az emberre is veszélyes (H1N1, veszettség)
  • ember: influenza, májgyulladás, rubeola, himlők, kanyaró, HIV, pestis



Mikrobák életfeltételei
  • életfeltételek mikrobiológiai tényezők:
  • oxigén igény
  • tápanyag (szerves)
  • hőmérséklet
  • víz
  • kémhatás PH
  • tápanyag töménysége (ozmozis)
A legkisebb rendelkezésre álló életfeltétel határozza meg az élet működését.
0. ponton lehetetlen az életműködésük, az életfeltételek nem megfelelőek.
Maximumon már túl sok, elpusztulnak, de nem minden esetben.


  1. Víz jelentősége:
    - sejtalkotó
    - oldószer
    - kémiai reakcióknak a közege, résztvevője
    - szállít
    - hőmérséklet

2012. november 17., szombat

Minőségismeret beadandó házi

Egy általunk kitalált még nem létező termék bemutató lapját kell elkészíteni.

Terjedelme: A4 -es 4 oldal.

1. oldal: kézzel rajzolt termék (2-3 mondat a termék alá reklám szöveg, szlogen)
2. oldal: a termék összetétel (12-13 mondat)
3. oldal: rövid gyártás technológia
4. oldal: csomagolás, minőség megőrzési idő (2-3 mondat )

Géptan házi dolgozat


Készítsen házi dolgozatot a Liszttárolás és a tároláshoz kapcsolódó lisztszállítás; a 2 műveletet végző gépek, berendezések címmel
beadás: a következő órán. 2012. 11. 28. szerda
Kivitel: A4- es méretben, kézzel írt vagy nyomtatott változatban. Ábrákat rajzolhat és szkennelhet a dolgozatba, sőt hivatkozhat a tankönyv ábráira is (de ezt pontosan tegye: oldal/ ábraszám + ábracím)
A kidolgozás igazodjon a kiadott vázlat-szerkezethez. (Ehhez segítség a következő gondolatmenet)
- A tárolás feladata, helye a sütőipari gyártástechnológiában
- A liszttároló megoldásokkal szembeni elvárások, követelmények
- A liszttárolás kétféle módja
- A zsákos liszttárolás jellemzése; eszközei, berendezései
- Az ömlesztett liszttárolás jellemzése, műszaki megoldásai (a tárolt mennyiségtől függően)
- Mi a zárójelben felsorolt szerkezeti elemek szerepe az ömlesztett liszt tárolása során? Milyen megoldásaik ismeretesek? (szintjelzők ill. szintérzékelők, bolygatók, kitároló szerkezetek...)
- Sorolja fel a kis- és középüzemekben elterjedt tartályos liszttároló rendszer elemeit (ábra a tankönyvben) előnyei, hátránya..)
- Az ömlesztett liszt szállításának különböző elvű megoldásai
- Táblázatosan foglalja össze a pneumatikus és a fluid szállítás jellemző értékét! Magyarázza meg a használt idegen szavakat : pneumatikus, fluidizációs (röviden fluid!) Mért a fluid liszt szállítás a legelterjedtebb megoldás napjainkban?
- Hasonlítsa össze a szívó- és a nyomó rendszerű pneumatikus szállítást! Sorolja fel az egyes megoldások előnyeit!
- Hasonlítsa össze a pneumatikus és a fluid szállítást (beleértve azok berendezéseit/ gépeit is!)
- Mi a zárójelben felsorolt szerkezeti elemek szerepe az ömlesztett liszt tárolása során? Milyen megoldásaik ismeretesek? ( színjelzők ill. szintérzékelők, bolygatók, kitároló szerkezetek...)
- A ciklon szerepe a pneumatikus szállításban (feladata, működési elve, előnyei, hátránya... )
- A légszűrő szerepe a pneumatikus szállításban (feladata, működési elve)
- Milyen sorrendben található a ciklon és a légszűrő a szállítórendszerekben? Miért?
- Röviden jellemezze az itt felsorolt gépeket, berendezéseket: siló, tartály, membrános szintérzékelő, kapacitás szintjelző, fluid (léglazításos) fenék, légsűrítő (kompresszor), forgócellás adagoló, szállító cső és csőív, egy - és többféle -váltó szerkezet, ciklon, légszűrők, aerációs (léglazításos) csatorna,
Értékelési szempontok:tagolás: áttekinthető, logikus
tartalom: tárgyalja a fenti gondolatmenet elemeit
kivitel: rendezett, esztétikus

2012. november 16., péntek

Liszttárolás és a tároláshoz kapcsolódó lisztszállítás ...


A liszttárolás és a tároláshoz kapcsolódó lisztszállítás
A 2 műveletet végző gépek, berendezések
A tárolás feladata megőrizni a minőséget és a mennyiséget a felhasználásig.
A tehnológiai helye a sütőüzemen belüli első művelet.
A liszttároló megoldásokkal szembeni elvárások szerint meg kell felelnie az élelmiszerhigiéniai előírásoknak ( zárt raktér, mosható, fertőtleníthető ).
A liszttárolás kétféle módja: a zsákos liszttárolás és az ömlesztett liszttárolás.
A zsákos liszttárolás eszközei, berendezései: rakodólap, molnárkocsi, emelővillás targonca.
A zsákos liszttárolást különleges- és kisebb mennyiségű liszteknél használják, mikor nem kell tartálykocsival szállítani és silókban tárolni, mivel gazdaságilag nem érné ez meg.
Higéniai előírás, hogy ne a padlón legyen tárolva a zsákos liszt, erre tökéletesen megfelel a rakodólap. A rakodólap megkönnyíti a szállítást, lehetővé teszi a gyors anyagmozgatást, mivel az emelővillás targonca alá tud nyúlni a rakodólapnak. A rakodólapok szabvány szerint készülnek: hossza 1200 mm, szélessége 800 mm.
A molnárkocsi feladata a gyors zsákos liszt mozgatást, de csak egy zsákot tud szállítani, több nem is ajánlott, mivel balesetveszélyes.
Az emelővillás targonca nagymértékben megkönnyíti az anyagok mozgatását. Szerkezetük szerint lehetnek: kézi és gépi erővel működtetett emelőszerkezetek. Az emelőknek több fajtája van: elektromos, hidraulikus emelő (folyadékkal, olajjal működtetett), pneumatikus rendszer azon belül is kétféle van: szívórendszerű és nyomórendszerű szállítás ( légszívásos, a lisztport erős légárammal szívja ki a zsákból).
Az ömlesztett liszt tárolás eszközei, berendezései: siló, tartály, konténer.
Kisüzemekben számítógépes rendszerrel irányítják a lisztadagolást, a be- és a kivitelt. A számítógépes rendszer előnye, hogy biztonságosabb, előre beállítható a csészébe mérendő tömeg, az adatokat és az érvényes utasításokat bármikor képernyőre vihetőek.
Nagyüzemeknél ömlesztve szállítják a lisztet tartálykocsikon, onnan a silókba léglazításos módszerrel juttatják el. A napi tartály az üzemen belül helyezkedik el, 1,0-1,5 napra elegendő liszt fér el benne, ez megkönnyíti a napi leltározást és növeli a termelés biztonságát.
Silók fajtái: vasbeton, acéllemezes, műanyag siló.
Az ömlesztett liszt tárolása során fontos, hogy tudjuk mennyi liszt található a silóban, ezért az anyagszint érzékelő berendezések tájékoztatást adnak a tartály telítettségéről. Működésük szerint megkülönböztetünk membrános vagy kapacitív szintérzékelőt.
Az acéllemez silóknál nincs páralecsapódás, mivel a pneumatikus szállításhoz a légkompresszor a szabadból szívja a levegőt. (16. oldal / 9. ábra Liszttároló lemezsiló)
A műanyagsilóknak az a legnagyobb előnye, hogy nincs korrózió. (17. oldal / 10. ábra Műanyag lisztsiló)
A membrános szintjelző csak tájékoztatást ad a silóban található körülbelüli liszt mennyiségről, míg a kapacitív szintérzékelő pontos értéket tud adni.
A tartálykitároló szerkezeteket használnak tárolósilóknál és napi tartályoknál. A kitárolórendszer megakadályozza a liszt fennakadást, boltozódást és segíti a tároló tartályból való kivezetést. Szerkezetük szerint lehetnek: csigás kitárolók (keverő-, bolygató- vagy kúposcsigás) és léglazításos (fluidizációs) szerkezetek.


A fluidizációs és pneumatikus folyamatok összehasonlítása:
Áramlási jellemzők Pneumatikus Fluid


Levegővel történő vagy levegővel működtetett rendszer. levegő-por keveréknél az áramlás folyadékszerű tulajdonságokat mutat.
Szállítási sebesség
Nyomás különbség
Keverési arány ↑ ↑ (10×)
Ugyanakkora csővezetéken, ugyanannyi levegővel a megnövelt nyomás miatt kb 10× annyi liszt szállítható, mint a pneumatikusnál.
Szerkezeti kialakítás ventilátor Kompreszor (légsűrítő, fúvó)
Gépek, berendezések: 26. oldal / 20. ábra Szívó rendszerű szállítás


27. oldal / 21. ábra Nyomó rendszerű szállítás


29. oldal / 25. ábra Cellás adagoló: A (forgó) cellás adagoló szerkezet egyrészt adagolja a lisztet, másrészt elzárja a levegő útját. A vízszintes tengely körül forgó adagolódob, amelynek celláiba a liszt felül befolyik , alul pedig kihullik.


20. oldal / 15. A léglazításos kitároló működési elve


20.oldal / 16 ábra Fluid silófenék: a siló fenéklapját egy 15 fokos ferde sík alkotja, amely lukacsos anyagból készül, ez lehet textil vagy kerámia.


21. oldal / 17. ábra Napi tartály fluid kitárolóval


32. oldal / 30. ábra Forgódugattyús légsűrítő: forgódugattyús légsűrítő alkalmas a nagyobb nyomás létrehozására.




Szívórendszer: nagyobb szállítási távolság, egy helyről több helyre szállít, tömítetlenség esetén van kiporzás
Nyomóüzem: kisebb szállítási távolság, több helyről szállíthat egy helyre, tömítetlenség esetén nincs kiporzás


Csak nyomóüzem



PNEUMATIKUS SZÁLLÍTÁS


Szívó rendszerű szállítás Nyomó rendszerű szállítás
Ábra Tk. 26. oldal/ 20. ábra Szívó rendszerű szállítás Tk. 27. oldal / 21. ábra Nyomó rendszerű szállítás
Részei:
  • Levegőszűrő
  • garat cellás adagoló
  • leválasztóciklon cellás adagolóval
  • ventilátor
  • tömlős légszűrő cellás adagolóval
  • Légszűrő
  • ventilátor
  • cellás adagoló
  • leválasztó ciklon
  • tömlős légszűrő
Szállítási távolság: Viszonylag rövid távolságokra lehet szállítani (100-200 m) dugulásveszély nélkül. Nagyobb szállítási távolság.
Szállítás: Több helyről lehet anyagot szállítani azonos gyűjtőhelyre. A rendszer elején működő ventilátor az anyagot egyidejűleg több helyre eljuttatja, ha a szállítócső elágazik.
Tömítetlenség: Érzéketlen a rendszer a kisebb tömítetlenségre. Hátránya a tömítetlenségnél a lisztet kifújja, viszont ez jelzi a hibát.
Nyomáskülönbség: Maximum 1 bar Tetszőleges nyomáskülönbség hozható létre.
A szívó és a nyomó rendszer felépítésében azonos, de működési elve különbözik.

A ciklon feladata a levegő-liszt keverék szétválasztása. A ciklon a kettős hatásra választja ki a lisztet a légáramból: a csőből a ciklonba áramló levegő lassul, a centrifugális erő a ciklon falához szorítja. A lisztnek mintegy 95 % -át képes leválasztani.
Szállító cső és csőív köti össze a rendszer gépegységeit. 

2012. november 15., csütörtök

Az élelmiszerekben előforduló fehérjék

Állati eredetű fehérjék:

  • hús (miozin, aktin=fibrilláris fehérjék)
  • tojás 
  • tej fehérjék

vázfehérjék:

  • kollagén: zselatin lesz belőle, kötőszövet, inak, csontok
  • elasztán: a rugalmas szövetekben van
  • keratin: köröm, haj


tejfehérjék:

  • kazeinek
  • savófehérjék: albumin, globulin komponensek


tojásfehérjék:

  • ovalbumin  (legnagyobb mennyiség)
  • lizozin
  • avidin
  • ovomukoid
  • ovomucin

sárgájában

  • lipolvitelin HDL
  • foszfovitin
  • lipovitelinen LDL


Növényi eredetű fehérjék

  • gabonafélék
  • hüvelyesfélék
  • olajmagvak
  • zöldségfélék


Gabonafélék:

  • búza
  • rozs
  • árpa
  • kukorica tartalékfehérjéi: prolamin, gluterin


Búzafehérjék: sikérfehérjék a gliadin, glutenin, víz hozzáadása jellegzetes térhálós szerkezetet képez.
A rozs összetétele hasonló búzához ,de nem  képződik sikér.

árpa: gloulin tartalma nagy
zab: globulin
rizs: gluterin
kukorica: prolamin

A gabonafehérjék nem teljes értékű fehérjék, az aminosav összetételük asszimetrikus pl. nincs lizin, metionin, kriptofán.

Doga

http://www.kfki.hu/chemonet/hun/eloado/szerves2/15notes.htm

L konfigurációjú α-aminosav
1.
5. egyszerű fehérjék: Csak aminosavak építik fel őket, hidrolízisükkor csak aminosavak keletkeznek.

oldhatóság alapján
  • albuminok: desztillált vízben oldhatók, izomban , vérben, tojásban, tejben, gabonafélékben
  • globulinok: híg sav és lúgban oldhatók, kisózható, nagy molekula tömegű, gömbszerű
  • prolaminok: 60-90 térfogat % -os alkoholban jól oldódik, vízben oldhatatlan, hidrolízis során glutamin keletkezik
  • glutelinek: savakban, lúgban jól oldódik, vízben és alkoholban oldhatatlan, növényi eredetű fehérjék, gabonafélék magvaiban képződik
  • szkleroprotein: állati szervezetben vázanyag, kötőszövetekben, nehezen oldhatók

6. kisózás: oldhatatlanná teszik a fehérjét (vízburok- hidrátburok)


remélem jót írtam be... amennyiben nem akkor bocsi

1. 




2. Az a pont, amelynél egy anyag (kolloid, vagy fehérje) nettó elektromos töltése nulla. Általában ezek az anyagok pozitív, vagy negatív töltésűek attól függően, hogy döntően hidrogénionokat vagy hidroxilionokat adszorbeálnak-e. Az izoelektromos pontnál a nettó töltés nulla, mivel a pozitív és negatív ionok egyenlő mértékben adszorbeálódnak. Az izoelektromos ponton van az anyag vezetőképességének a minimuma, ezért itt koagulál a legkönnyebben. Hidrofil kolloidok esetében, ahol a körülvevő víz akadályozza meg a koagulációt, az izoeletromos pont a stabilitás minimum pontja. Az izoelektromos pontot, az ennél a pontnál lévő pH értékkel jellemzik. Az izoelektromos pH felett a kolloid bázisként, alatta savként viselkedik. Például a zselatin izoelektromos pontja 4,7. A fehérjék a legkönnyebben az izoelektromos pontjukon koagulálnak, ezt a tulajdonságot kihasználják fehérjék vagy aminosavak elválasztásánál.

Röviden: olyan PH érték amelyiken elektromos áram hatására nincs ionvándorlás, izoelektromos pont környezetében oldódik a legrosszabbul a fehérje


3. inzulin: vércukrot szabályozó hormon
penicilin: az antibiotikumok jelentős része peptid
glutation: a sejtek redoxi folyamatait befolyásolja, fokozza a növényi eredetű fehérje bontó enzimek aktivitását

4. Az elsődleges vagy primer szerkezet a fehérje aminosavszekvenciája, tulajdonképpen a konstitúciója. Az aminosavakból felépülő fehérjék irányított polimerek a peptidkötésaszimmetrikus jellegének köszönhetően. A fehérjelánc szintézisekor a legutoljára beépült aminosav karboxilcsoportjához kapcsolódik a következő aminosav aminocsoportja és így tovább. Így megkülönböztetjük a fehérjelánc "elejét", a szabad aminocsoportot tartalmazó N-terminálist, valamint a "végét", a szabad karboxil csoportot tartalmazó C-terminálist. Mindezt a +H2(–HN–Cα–CO)n–O- képlettel lehet legtömörebben leírni.
A fehérjék elsődleges szerkezetének meghatározására számos kísérleti módszer ismert, ám a leggyakrabban alkalmazott eljárások az Edman lebontás, és a tömegspektrometria. Mivel kísérletes meghatározás rendkívül költséges és hosszadalmas, ezért manapság a fehérje szekvencia adatbázisokban lévő adatok túlnyomó többségét bioinformatikaimódszerekkel állíják elő az mRNS szekvencia és a genetikai kód ismeretében.


5. Összetett fehérjék
  • Foszfoprotein: savas jellegű fehérje, az emésztőcsatorna fehérjebontó enzimjeivel (pepszin) jól hidrolizálható
  • Glikoprotein: szénhidrát, hexozamin van benne, vízben és sóoldatban oldódik, előfordul: bőr, csontok, nyál, szem csatornavizében, tojás, vér, vizelet
  • Lipoprotein: lipid jellegű nem fehérje részt tartalmaznak, állati és növényi sejtekben, vérben , zsíroldhatók, vízoldhatók
  • Nukleoproteinek
  • Kromoprotein
  • Metallo protein: fémiont tartalmaz


6. Állati eredetű fehérjék:

  • hús (miozin, aktin=fibrilláris fehérjék)
  • tojás 
  • tej fehérjék

vázfehérjék:

  • kollagén: zselatin lesz belőle, kötőszövet, inak, csontok
  • elasztán: a rugalmas szövetekben van
  • keratin: köröm, haj


tejfehérjék:

  • kazeinek
  • savófehérjék: albumin, globulin komponensek


tojásfehérjék:

  • ovalbumin  (legnagyobb mennyiség)
  • lizozin
  • avidin
  • ovomukoid
  • ovomucin

sárgájában

  • lipolvitelin HDL
  • foszfovitin
  • lipovitelinen LDL


Növényi eredetű fehérjék

  • gabonafélék
  • hüvelyesfélék
  • olajmagvak
  • zöldségfélék


Gabonafélék:

  • búza
  • rozs
  • árpa
  • kukorica tartalékfehérjéi: prolamin, gluterin

2012. november 13., kedd

A villamosság biztonságtechnikája

Az elektromos áram: a töltéssel rendelkező részecskék rendezett mozgása által jön létre. A részecske elektron / ion lehet, egyen / váltó áram.
Fizikai jell.: feszültség, ellenállás, áramerősség

Az áram hatása az emberre
  • ingerült vezetési zavart okozhat -> idegrángás, izomgörcs
  • szívleállás
  • égési / felületi/ csont sérülés
  • hallás károsodás
  • halál

Érintkezés védelem: olyan műszaki és védelmi módszerek összessége, amelyek célja az elektromos veszélyek elhárítása.

  • megakadályozni a veszélyes érintést
  • korlátozni az emberen átmenő áramerősséget 
  • megakadályozni a megengedettnél nagyobb feszültség tartós fennállását

Érintés védelmi osztályok:

0. érintés védelem : alapszigetelés van csak
I. alapszigetelés, védőkapcsoló / védővezető
II. alapszigetelés, védőszigetelés
III. törpe feszültségen alapul (50W)

módjai:

  • védővezetős: 
    • null vezeték kioldja a védőbiztosítékot 
    • védő földelés  : közvetett vagy közvetlen
  • védővezető nélküli: 
    • törpe feszültségen alapul
    • gép, készülék szigetelés
    • környezet elszigetelése
    • védő elválasztás
    • korlátozott zárlati áramkör alkalmazása


Penész

alakjuk: változó , fajra, nemzetségenként más
színe: fehér, szürke, kék, fekete
megjelenése: lisztes, lemezes, pókhálószerű
méret: 4 mikron vastag és több centi hosszú

Életmódjuk

táplálkozás: heterotrof

  • szaprofita (lebontó)
  • parazita( élősködő)


levegőigény: aerob (nagy)
vízigény: 15 % alacsony
kémhatás: savas
hőigény: alacsony -10 foktól +10 fokig optimális
szaporodás: ivartalan (spórával)


Fajok

1. Alternanciák: nagy barna colidium, csonthéjasokban és citrusfélékben

2. Aspergilius (kannapenész): zöld majd barnásfekete, flavus -> alfatoxint termel, lisztpenészedést okoz

3. Botnjtis: szürke penész, lágy rothadást okoz (paradicsom, őszibarack)

4. Fuzáriumok: gabonaféléket támadja meg (kukorica), piros pöttyök keletkeznek, F2/T2 toxinokat termelnek (hormonok) -> étvágytalanságot okoznak


5. Cladosporium (fekete penész): fagytűrő, zsírok avasodását okozza  




6. Mucor félék: fejes penészek, fehér vattaszerű (szürke), felelős a liszt dohosodásáért, tojásban is előfordulhat


7. Penicilium nemzetség (ecsetpenészek): kékeszöld színű, liszt, gabonafélék, gyümölcsök

8. Rizopus (ingás penészek) nemzetség: laza, szürkés fehér bevonatot képeznek, hús, kenyér, gyümölcs, liszt




Penészek hasznosítása:

  • sajt érlelés-> kéksajt, camambert sajt (fehér penész)
  • kolbász, téli szalámi
  • gyógyszergyártás
  • bor (aszú)








http://www2.ac-lyon.fr/enseigne/biotech/galerie/champignons/tableau/champignons.html

2012. november 12., hétfő

A munkahelyek

Munkahely: azok a helyek, amelyek magukba foglalják a munkavégzés helyeit üzemen belüli és termelőegység helyiségeit, a munkavégzés céljából hasznosított helyiségeket.

A méretekre vonatkozó követelmények és baleset megelőzési követelmények

  • min. 3 méteres belmagasság
  • a légköbméter tartalom 10 köbméter dolgozónként
  • a terület nem lehet kisebb, mint 2 négyzetméter dolgozónként (+ gépek és bútorok)


Munkahelyi viszonyok:

  • a dolgozók erőkifejtéséhez alkalmazkodó hőmérsékletet kell biztosítani (figyelembe kell venni a hőmérsékletet, levegő páratartalmát és a légmozgás mértékét)
  • elegendő természetes fénnyel kell rendelkeznie a munkavégzés helyénél (kivétel: földalatti helyiség)
  • a mesterséges fény a dolgozók biztonsága, egészsége és komfortérzete biztosítása (termelő munkahelyek 300 lux fény, tárolóhelyiségekben 200 lux)
  • vészvilágító berendezés: meghibásodás esetén
  • a padlózatnak, falaknak, mennyezetnek könnyen tisztíthatónak kell lennie
  • a raktár , padlás maximális teherbíróságát fel kell tüntetni kg/ négyzetméter
  • a falakat világos színűre kell festeni
  • pihenő helyiségeket kell biztosítani (székkel, asztallal, nemdohányzók védelme)
  • a kijáratok / vészkijáratok akadálymentesítése (evakuációs hely biztosítása)
  • az ajtóknak min. 2 méter magas 1,2 méter szélesnek kell lenniük, könnyen és azonnal kifelé nyílónak , valamint jelzéssel kell ellátni, vészvilágítással
  • a gépjármű forgalom által használt kapuk nem használhatóak gyalogos közlekedésre, kivéve, ha a dolgozók átkelése biztonságos -> a kapu mellé ajtókat kell telepíteni a gyalogos forgalom számára
  • a gyalogosok közlekedési útvonala legyen elkülönítve a járművek által használt úttól
  • sárga csík felfestésével kell jelezni a közlekedési utakat
  • a közlekedési útvonalakon nem lehetnek olyan anyagok vagy felszerelések amelyek akadályozzák a személy és járműforgalmat


Külső (épületen kívüli) munkahelyek:
  • a lépcsőnél szabványos és erős korlátokkal kell ellátni
  • állvány, emelvény, felhajtó, erkély, felüljáró -> normál, lábakkal kapcsolódó védőkorláttal kell ellátni
  • védőkorlát: kemény, ellenálló anyagból, min.1 méter magas, kétszintes, a legnagyobb erőkifejtést is kibírja

Szabadban lévő munkahelyek biztosítása
  • biztosítani kell a közlekedő útvonalakat, azok méretét (személy/ áruforgalom)
  • illetéktelen behatolók ne lépjenek be
  • a veszélyzónát jelezni kell
  • megfelelő fényforrás biztosítása, ha a természetes fény nem elegendő

Biztonsági jelzésrendszerek:
  • munkahelyi biztonság
  • egészségre vonatkozó törvényhozói intézkedések Európai Közösség irányelveinek megfelel, más országokban is ugyan olyan jelentéssel kell bírnia

típusai
  • biztonsági szín- és alakjelek
  • fényjel (pl. közlekedési jelzőlámpa)
  • alakjel: kör, háromszög, négyzet
  • színjel
    • piros: állj, tiltó 
    • sárga: veszélyekre figyelmeztet, rendellenes üzemállapot 
    • zöld: útbaigazító, szabad út, vészkijárat
    • kék: tájékoztató jelek
  • adattábla: a gép jellegének, üzemi elbírálásához szükséges adatok
  • vészjelző: állandó veszélyekre hívja fel a figyelmet , mint pl. esés, csúszás, ütközés



A munkáltató és a munkavállaló kötelezettségei

A munkavállaló a munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szól 65/1999. EüM rendelet. 

Nem minősül egyéni védőeszköznek
  • közönséges munkaruha
  • sportfelszerelés, sporteszköz
  • önvédelem/ elrettentés célját szolgáló felszerelés

Fej: védősisak, sapka, hajháló
Hallás: füldugó, fülvédő, hangvédő sisak
Szem és arc: szemüveg, búvárszemüveg, röntgen/ lézersugár/ ultraibolya/ infra védőszemüveg, arcvédő maszkok, ívhegesztő maszk
Légutak: porszűrő, gázszűrő, levehető hegesztőmaszk, búvárfelszerelés
Kéz és kar: védőkesztyű (hő/ vegyszerek), ujjvédő, könyökvédő
Láb és Lábszár: fatalpú cipő, térdvédő, lábszárvédő, antisztatikus cipő, rezgés ellen védő cipő
Törzs: védő mellény, kabát , kötény, mentőmellény, védő övek
Egész test: a testet tartó eszközök, biztonsági munkaruha, porálló, gázbiztos védőruha